Paul Verlaine

Intézeti lányok

Ketten alusznak egy szobában; egyik

Tizenöt éves, tizenhat a másik.

A szeptember-est halkan orgonázik.

Kék szem, és eperajk, és ami tetszik…

Illatos ingük földre dobva fekszik

- fesztelen kényelem és párnapázsit -,

már a kisebbik nyújtózkodva ásít:

mellére csókot nyom az öregebbik,

majd térdre hull, majd vad lesz, és bolondos,

és szenvedélyes, és a drága dombos

árnyba, szőke bozótba merül ajka.

A gyermek közben ujján számol éppen

(az ígért táncokat számolja rajta)

és mosolyog ártatlan szendeségben.